Idén is BringaMánia

A McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton öt távon vár, így biztosan megtalálod a számodra megfelelő túrát.

A Tour de Balaton egy kellemes bringatúra, nem verseny! Egy bringás túra, túra tempóban, a Balaton körüli bringaúton, ahol el lehet indulni csapatban, de lehetőséget biztosítunk azoknak is, akik önállóan szeretnék teljesíteni a távot, szabadon választott 15-30 km/h-s tempóban. A közös túra hatalmas élmény, de nem mindenki szereti, mi mindent megteszünk azért, hogy mindenki jól érezze magát, az is aki imád csapatban haladni, és az is, aki nagyobb lendülettel falná a kilométereket.

Az útvonalon 15 km/h és 30 km/h közötti tempóhoz igazodva határozzuk meg az útvonal biztosítási pontokat, és a frissítőpontok nyitva tartása is ehhez a tempóhoz igazodik majd. A szabadon választott tempóban haladóknak figyelniük kell a biztosítási pontok és a frissítők nyitvatartási idejére.
Válaszd ki a neked megfelelő távot!

Balaton 206
A 206 km-es, embert próbáló túra szombaton reggel (pontosabban hajnali) 6 órakor indul és az óramutató járásával megegyező irányba kerüli meg a tavat. Igazi erőpróba a legelszántabbaknak!

Balaton 146
Szintén reggel 6 órakor induló bringás erőpróba, Tihanyi kompozással. Rövidebb, de még mindig kihívást jelentő 146 kilométeres tekerés a nyugati medence körül, amit a közös kompozás tesz még nagyobb élménnyé. Szántódra visszaérve már csak néhány kilométert kell tekerni a balatonföldvári rendezvényközpontig.

Balaton 86
Balatonföldvárról szombaton 10 órakor indul a harmadik túra, amelynek távja „csak” 86 km. Ők Szántód felé veszik az irányt, és egy rövid tekerés után komppal szelik át a Balatont. A Tihanyba érkezés után az útvonal megegyezik a 206 kilométeres táv útvonalával, tehát Tihany után ők is a jobb oldalon láthatják a tavat menet közben.

Balaton 32
Egy táv kifejezetten a családoknak! Azoknak ajánljuk, akik szívesen nekivágnának a gyerkőcökkel egy kellemes, Balaton-parti bringatúrának. A tempó kényelmes, az összesen 32 km-es táv nem túl hosszú, ideális hétvégi program az egész családnak. Félúton egy hosszabb pihenő és meglepetés programok várják a kicsiket és nagyokat!

Balaton 6
Bringás köröcske gyerekeknek és kisgyermekes családoknak. A rendezvényközpontból induló Balaton 6 köröcskén a gyerekek is bringázhatnak egy jót.
További információkért katt ide!

Rendező: Vuelta Sportiroda

BringaMánia

Read previous post:
Egy ponttal gazdagodtunk

A Siófoki Bányász ellen elért döntetlennel egy ponttal gazdagodtunk.

Close