Szilveszterkor tartják a Balaton legnagyobb téli vitorlásversenyét

Negyedik alkalommal rendezik meg a Szilveszteri Renault Regatta Vitorlásversenyt Balatonlellén, amelyet idén nemcsak a partról, de egy közönséghajóról is követni lehet.

A szilveszteri megmérettetés lesz a Téli Vitorlás Versenysorozat második állomása, ugyanis december elején rendezték meg az első, Rudi Trans Mikulás Regatta vitorlásversenyt. A versenysorozat célja, hogy kitolják a balatoni vitorlás szezont, és a téli időszakban is hódolhassanak a vitorlázásnak a sportág szerelmesei.

A verseny délelőtt 10 órakor indul és délután fél ötig küzdenek egymással a versenyzők. A szervezők a nézőkre is gondolnak, számos egyéb programmal készülnek azok számára, akik a partról követik az eseményeket. A mozogni vágyók kipróbálhatják a Balaton első műjégpályáját, a kisebbeket játszószobával és gyerekmegőrzővel várják, akik pedig testközelből szeretnének részesei lenni a versenynek, azok számára nézőhajót indítanak.

Az óév utolsó vitorlás versenyére már karácsony előtt betelt a nevezők listája. A szervezők pedig már csak abban reménykednek, hogy nem lesz annyira hideg az év utolsó napján, hogy befagyjon a Balaton.

Mielőtt beköszöntene a jó idő és a fő vitorlás szezon, az újév első felében még két megmérettetést rendeznek a téli versenysorozat keretében, a farsangi és a tavaszi vitorlás versenyeket. Ezekre bárki nevezhet, aki nem szeretne a jó idő beköszöntéig várni, hogy újra a habokat szelhesse. – olvasható a travelo.hu oldalán.

Read previous post:
Ekkor szállítják a hulladékot Lellén!

2017 első negyedévében az alábbi napokon szállítják a kommunális, szelektív és zöldhulladékot Balatonlellén!

Close