Holttestet sodort partra a víz Lellén

Belefulladt egy 19 éves fiú a Balatonba vasárnap, a holttestét Balatonlelle partjára sodródva találták meg.

A fiatalember társát a vízirendőrök mentették meg – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Méhes Dóra emlékeztetett arra, hogy vasárnap a feltámadó viharos szélben mintegy 50 embert kellett kimenteni a Balatonból.

A szóvivő elmondta: a vízirendőrök Balatonlellénél, a parttól távol segélykiáltást hallottak, majd odaérve kihúztak a vízből egy 20 éves fiatalembert, akinek a társa már elmerült.

Az MTI úgy tudja, hogy a fiatalok labdáztak a vízben, amikor a viharossá váló déli szél besodorta labdájukat a tó közepe felé. Mindketten utánaúsztak, de a visszatéréshez az erősen hullámzó vízben nem maradt elég erejük. Egyikük elmerült, mielőtt megérkezett volna a segítség. Az eltűnt fiút hiába keresték, a holttestét hétfőn délelőtt sodorta partra a víz.

Read previous post:
Trianonra emlékeztünk

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

Close