Mit érdemes tudni ellenfelünkről?

Mint ahogyan azt már korábban megírtuk, megyei bajnok labdarúgóink az Iváncsával osztályozhatnak az NB III-ért!

Ellenfelünk imponáló mérleggel nyerte meg a Fejér megyei bajnokságot, nyolc pont előnnyel zártak a Bicske előtt. Csapatunkhoz hasonlóan, saját bajnokságukban ők szerezték a legtöbb gólt, szám szerint 135-öt – ami 4,5-ös gólátlagnak felel meg mérkőzésenként. A védelmüket mindössze 18 alkalommal mattolták. Egyetlen vereségüket a 28. fordulóban szenvedték el, akkor éppen a nagy rivális Bicske otthonában szenvedtek 3-2-es arányú vereséget. Mindezek mellett 26 győzelmet és 3 döntetlent számlálnak.
Hazai környezetben egyetlen döntetlen rondít bele makulálatlan eredménysorozatukba, de idegenben is 38 pontot szereztek 15 mérkőzésen.

Iváncsa község csapata 1920-ban alakult és a piros-fehér színeket képviseli. Legutóbb 2010-ben jutottak fel a Fejér megyei élvonalba, ahol rögtön ezüstérmesek lettek, a 2013/14-es szezon óta pedig – az idei bajnoksághoz hasonlóan – minden évben bajnoki címet ünnepelhettek. A községi egyesület ezekben az években írja történelmük legnagyobb sikereit, megalakulásuk óta soha nem szerepeltek még magasabb osztályban.

Read previous post:
Átfogó ellenőrzés a hétvégén

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót indít ma az ittas és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség.

Close