Az ősz rangadója következik

A Nagyatád-Balatonlelle szombati rangadója akár az őszi bajnoki címről is dönthet.

A megyei első osztály bajnoki címvédőjeként és listavezetőjeként nem esélytelenül utaznak labdarúgóink a tavalyi ezüstérmes, trónkövetelő Nagyatád otthonába. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy fantasztikus sorozatot tudhat magáénak csapatunk, hiszen több, mint egy éve – napra pontosan éppen 13 hónapja őrizzük veretlenségünket. Egészen elképesztő teljesítmény, hogy az azóta lejátszott 34 mérkőzésből 30-at megnyertek Balogh Laciék, csupán négy döntetlen “csúfitja” a statisztikánkat.
Az aktuális bajnokságban mind a hét mérkőzésünket abszolváltuk, volt hogy magabiztosan, kiütéssel, vagy éppen hátrányból fordítva szereztük meg a győzelmet. 30 rúgott gólunknak köszönhetően a mérkőzésenkénti rúgott gólátlagunk több, mint 4, ugyanakkor védelmünk elég szilárd lábakon áll, pusztán 5 alkalommal kapitulált.

Nem szabad leírni azonban ellenfelünket sem, hiszen az ő mérlegük is makulátlan még, valamint a hazai pálya előnye is mellettük szól. (Csak a jobb gólkülönbségünknek köszönhetően előzzük meg őket a tabellán). A nyáron edzőt váltó és alaposan megerősített csapat kispadján helyet foglaló Keszei Ferencet ismerve biztosak lehetünk benne, hogy egy masszívan védekező, ugyanakkor eredményesen támadó csapattal találjuk majd szembe magunkat, akiknél a motivációval sem lesz semmi probléma.

A sors úgy hozta, hogy a bajnokság 8. fordulójában találkozzon ez a két csapat, a hétvége után viszont abban is biztosak lehetünk, hogy maximum egy csapat maradhat 100%-os, nagyon bízunk benne, hogy az a Balatonlelle lesz!

Read previous post:
Budapest-Balaton kétkeréken

2019 nyarára elkészülnek a Budapest-Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra.

Close