Oda a veretlenség

Az első félidő után még két góllal vezettünk, végül mégis a zöld-fehérek ünnepelhettek.

Nem kellett csalódniuk a mérkőzésre kilátogatóknak, helyzetekkel és fordulatokkal teli, izgalmas mérkőzést láthattak szombaton. Az első játékrészben két gólos előnyre tettünk szert, ám a szünetben szinte “sort cserélt” Keszei Ferenc, és a második félidőben sikerült megfordítaniuk a mérkőzést. Több, mint egy éve tartó veretlenségünket elveszítve visszacsúsztunk a tabella második helyére.

A Somogyi Hírlap tudósítása a mérkőzésről:

A vendég lelleiek kezdték jobban a rangadót, s két gólos előnnyel várhatták a második félidőt. A szünetben aztán Keszei Ferenc mester Richter Pétert, Kovács Krisztiánt és Párkányi Zsoltot is csatába küldte, akik röpke hét perc alatt fordítottak, így egyedül már csak a Nagyatád veretlen és egyben szászázalékos.

Nagyatád–Balatonlelle 3–2 (0–2)
Nagyatád. V.: Agócs Á.
Nagyatád: Czebei Á. – Rácz E. (Tulok a 82. percben), Dekanics, Kolumbán K. (Richter P. a szünetben), József G. (Kovács Krisztián a szünetben) – Szabó P., Kulcsár K., V. Nikolics (Butor a 69. percben), Csikós (Kollár a szünetben) – Galamb D. (Párkányi a szünetben), Knippl. Edző: Keszei Ferenc.
Balatonlelle: Parragi – Neubauer M., Kiss K., Hegedűs Gy., Balogh Botond – Pap M. (Kovács Kristóf a 62. percben), Fila, Mátyás K., Bohata (Kajtár a 76. percben) – Balogh L., Béres F. (Graszl N. a 29. percben). Edző: Kenéz Szabolcs.
Gólszerzők: Richter P. (az 57. percben), Kovács Krisztián (a 60. percben), Párkányi (a 64. percben), illetve Pap M. (a 16. percben), Bohata (a 37. percben).

A Balatonlelle ifjúsági csapata szabadnapos volt.

Read previous post:
Nő a kávé- és a teaféleségek forgalma

Piaci várakozások szerint 5-10 százalékkal nőhet az idén a kávék és a teák forgalma, ami már tavaly augusztus és idén

Close